Csutorás Pincészet – Hagyomány és Haladás

10 éves tapasztaltszerzés után, amit apámtól és nagyapámtól kaptam, nehéz feladat várt rám, mikor 1999-ben átvettem a gazdaság irányítását. Édesapám gondolkodásnak köszönhetően, aki már nem akart régi beidegződések szerint gondolkodni és úgy látta jónak, hogy a stafétabotot fiatal koromban kell átvennem, hogy saját magam tapasztaljam meg az élet, illetve a szőlő -és borkészítés fortélyát.

Apám és nagyapám, akik a szocialista rendszert átvészelték és mindig megtudtak maradni magántermelőként a történelem viharai mellett, lásd: kitelepítés, két államosítás, teljes vagyon elkobzás. Ezek után is mindig talpra tudtak állni. Ők sokkal lassabban, óvatosabban mertek fejleszteni, mert a rendszer teljes bizonytalanságot adott számukra. Mikor 1999-ben átvettem a cég vezetését volt szerencsém mind a két öreg mellett dolgozni és mind kettő mellett tapasztalni.

Az évek alatt kiderült, apámnak köszönhetően, aki nagyapámról rengeteget mesélt, a munkásságáról, szakmaisságáról és elismeréseiről, hogy Ő maga is nagy kutatója volt az itt termelt szőlőknek (pl. kékfrankos, olaszrizling és ezek változatai) illetve nem keveset az egri dűlőknek. Ennek tudatában a világfajták bűvköre után jómagam is visszataláltam a régi egri szőlőfajtákhoz, mint például kadarka és változatai vagy menoire szőlő. Ezzel párhuzamosan ’99-ben elkezdetem a borvidék kutatásait a levéltárakban, amiből ezután 2020-ban sikerült ennek a nagy gyűjtőmunka eredményeképpen könyvet írni (a könyvünkről itt olvashatsz), ami nem szól másról, csak az egri bikavérről. Ez a kutatómunka nemcsak papíron folyt, hanem egyben műhelymunka is volt a dűlőinkben és a pincészetben.

Hosszú volta az út idáig, viszont azt gondolom, hogy 2020 óta egy új színt tudtam a boraimmal megmutatni.

🔗 Múzeum – A Csutorás pince története   Utazz vissza az időben! Pincészetünkben létrehoztunk egy múzeumot, amely bemutatja a több generációs borászat múltját, családi relikviáit és hagyományait. Ismerd meg a borászat örökségét testközelből! Látogass meg akár egy borkóstolóval egybekötve!

🍷 Borkóstoló élmények
Látogass el hozzánk a Kistályai úti pincébe, és kóstold meg naturális borainkat autentikus környezetben! Akár egy romantikus estére kettesben, akár egy nagyobb társasággal érkezel, felejthetetlen élményt garantálunk. Igény esetén meleg étkezéssel is kiegészíthető.

🛒 Boraink – Vidd el az egri borvidék ízeit otthonodba!
Vásárold meg kedvenc Csutorás borodat közvetlenül a pincészetből, vagy valamelyik forgalmazónktól! Egyedi tételek, díjnyertes borok és különleges évjáratok várnak rád. Kattints és fedezd fel kínálatunkat!

🏆 Borászatunk sikerei

Az évek során számos szakmai elismerés és egyedi projekt öregbítette a Csutorás Pincészet hírnevét. Néhány büszkeségünk:

  • Aranycsapat Puskás Borcsalád – Egy különleges borcsalád a legendás magyar futballcsapat tiszteletére.
  • Az érseki szőlőbirtok megmentése – Egy történelmi örökség újjáélesztése az egri borvidéken.
  • Egri bikavérről szóló könyv – Ifj. Csutorás Ferenc társszerzőként közreműködött az Egri Bikavér történetét bemutató hiánypótló kötetben.
  • Borászati díjak – Pannon Bormustra és számos nemzetközi elismerés bizonyítja boraink kiemelkedő minőségét.
  • Csernus Imre együttműködés a Borteraszon – Egyedi kóstolók és borélmények a híres pszichiáter közreműködésével.

Gyere el hozzánk, kóstold meg a természet ízeit és ismerd meg a borászat valódi arcát!