A CSUTORÁS PINCE • ANNO 1933
A Csutorás család 1770 évek elején Rácz ( szerb) telepesekként, a törökök elől menekülve telepedet le Egerben. Maga a szó jelentése (csutora) fa ivóedény vagy ha úgy tetszik kulacs, s ennek a készítője a csutorás. Ezek a Rácz telepesek hozták magukkal a vörösbor készítést, többek között a kadarka szőlő kultúráját is. A római katolikus levéltári adatok szerint, mindig is földműves, de elsősorban szőlőtermelő család voltunk. Bátran mondhatjuk, hogy az egri borvidék legrégebbi szőlőtermelő családja vagyunk. Dédnagyapám ( Csutorás Márk) és nagyapám fivére az első világháborúban hősi halált halnak, még a másik két testvére a szegénység elől menekülve Argentínába emigrálnak. Így nagyapámnak hadiárvaként, iskolát otthagyva, 10 éves korában summásnak kellett szegődnie. Valamilyen oknál fogva fiatalon rájött, hogy ha saját szőlőt és földet akar, azt napszámból nem tudja előteremteni. Innentől kezdve már az Ő története egy igazi kalandregény.
1933-ban alapítja meg saját pincészetét. Először földeket/szőlőt bérel, majd ’30-as évek közepétől belekezd a saját szőlő telepítésébe. Területek: Galagonyás, Almagyar, Merengő és Sík-hegy, amiből egy szép 20 holdas családi gazdaság lesz. A történelem vihara a családot is eléri, először 1945-ben földosztás címén a 20 hold szőlőnek a felét elveszik, majd az államosítás 1950-ben területeinket, pincénket, borkészletünket, házunkat államosítják, tetőzve ezt a kitelepítéssel.
Az egész család átköltözik Miskolcra, majd 1953-ban Sztálin halálával Nagy Imre Miniszteri kinevezése alatt, amit az “új szakasznak” hívnak vissza tudnak költözni Egerbe. Engedélyezik az egyéni gazdálkodást és a Kistályai út pincékben, 10 hold szőlő területen megint elindul a gazdálkodás. Nagyapámnak a jó kapcsolatrendszerének hála Puskás Ferenccel társul, akivel közösen nyitnak egy borozót Budapesten az Eötvös utcában.
1956-ig működik a borozó, Puskás emigrációja után Sándor Károly (Csikar) segítségével még 1960-ig tudjuk üzemeltetni. Ez az időszak, ahol már apám is belefolyik a gazdaság életébe és egy új remény, hogy a magángazdálkodási rendszert meghagyják.
Ebben az időszakban rengeteg szakmai sikert érünk el, mint szőlészetileg, mint borászatilag. Ez a kis pince fontos szerepet tölt be a példamutató munkájával, még a nagyüzemi szereplőknek is. Nagyapám már ebben az időben nagy figyelmet fordított a kékfrankos és az olaszrizling szelekciójára, de a történelem közbeszólt. 1960-as évek TSZ-esítése a családot is eléri bele keverve a nagyapámat egy bor koncepciós perbe, példát statuálva az akkori egyéni gazdákon a legszigorúbb börtön éveket róják ki rá azaz 2 év 10 hónapot. Az ekkor 50 éves gazdálkodó alól képletesen is, de a szó szoros értelmében a rendszer másodjára is kihúzza a lába alól a talajt. Szabadulása után 1963-ban az akkori borkészletét jogtalanul kisajátítva a Magyar Állam ellen pert nyer és 96.000.- Ft kártalanításban részesítik. Édesapám ebben az időben szerel le a katonaságnál, nagyapám TSZ-ből való kilépését kéri, ahová apám lépett be és újra indítják a gazdaságot. Először filléres bérleményekből, majd pedig 1963-ban kártalanítás címén két hold szőlőt adnak a nagy Pajdos dűlőben. Ez a terület jelenti ma a családunknak azt a folytonosságát, ami a mai napig is megvan.
